Sátántangó / Sinistra körzet irodalmi elemzés
Research question:
Hogyan, milyen nyelvi, szerkezeti és posztmodern eszközökkel ábrázolja Krasznahorkai László Sátántangó és Bodor Ádám Sinistra körzet című regénye a művekben megjelenő perifériára szorult kisember létállapotát?
Krisztián János Pivarnyik
Tartalom
1985-ben Krasznahorkai László Sátántangó című regényének megjelenésével egy teljesen újfajta kifejezésforma jelentkezik a magyar irodalomban mind szerkesztési, művészeti és narratív szempontból. Radikális szembefordulást eredményez az irodalmi kommunikáció egy részével valamint,a múltbéli gondolkodástörténeti korszakokkal. „A Sátántagótörténetelvű epikai világa a történetvesztés idején lépett be az irodalmi kommunikációba”, írja Szirák Péter. Ez tulajdonképpen egy elkülönülés a jelentést és összefüggést sugárzó írásmódtól. Nevezhetjük kivonulásprogramnak is, mert a társadalom peremére sodródott, lecsúszott, szinte a civilizáció alatti létben tengődő alakokat mutatja be. Nyugtalanító hangvételt ütött meg ezen irányzat kialakulása, ám a kortárs irodalomban leginkább Bodor Ádám prózavilágával azonosítható. A meghatározó beszédmód egy narrátori vezérfonal, melyet az író produkál. Ebbe szinte beékelődnek a szereplők gondolatai, így a történetmondó egy belső nézőpontot képvisel. Az a világ, amely megjelenik a vezérlő szereplő monológjaiban, az olvasót inkább riasztja, mint szórakoztatja. Így lehetetlenné válik, hogy az író a szegények, a jogfosztottak szószólójává váljon. „Krasznahorkai írásainak talán egyik legnagyobb erénye egy olyan emberi mélységperspektíva-teremtés, amelyben gondolkodásunk alapkategóriái átértékelődnek” írja Zsadányi Edit. Bodor Ádám Sinistra körzet és Krasznahorkai László Sátántangó című műve újszerűségüknél fogva és sok szempontból hasonlóságot mutatva jól összehasonlítható regénypárként „használhatók”. Mindkét műben jelentős szerepet kap az ember és a természet kapcsolata, az emberségmint érték folyamatos degradációja, illetve kiemelendő a narrátori szerep és az emberi tudat író által bemutatott és közvetített változata. Továbbá egyfajta tudatkövető magatartás jelentkezik, ami hol közelebb, hol távolabb áll a szereplők tudásszintjétől. Az emberi létről és az örökkévalóságról való elmélkedés közepette az ember szinte a természet részévé válik, és nem emelkedik ki abból. Folyamatos a sejtetés, az előremutatás és az előretekintés, ami szakít a tradicionális írói hagyományokkal. Általános pesszimista hangvétel uralkodik mind a Sátántangóban mind pedig a Sinistra körzetben, és ez, egy a művek alatt szűnni nem akaró lét és érzelemnélküliséget eredményez. Ennek ellenére az írók nem érzékeltetnek ellenvetést, lázadást a folyamatosan negatív és önmagából kifordult világ ellen, hanem szinte belenyugvóan, egyszerű leíró módon közvetítik azt. A megfogalmazott, kifejtett lázadás hiányának ellenére Krasznahorkai és Bodor művei posztmodern stílusjegyeket tartalmaznak. Míg Bodor a természet fenségességet, szépségét hirdeti az emberi lénnyel szemben. Ugyanakkor Krasznahorkai művében minden tárgy és dolog pusztul, rohad, és ez jelzi az emberi egyének szürkeségét, fakulását is. E különbség éles ellentétet állít a két mű világnézetében.
A művek szerkesztésmódja szokatlan, szinte mellőzik az epikai elemek addig ismert sajátosságait. KrasznahorkaiSátántangója minden előzmény (idő, helyszín, szereplő) bemutatása nélkül, Futaki ébredésével kezdődik. Megtudjuk, hogy Schmidtnével alszik, aki vele csalja a férjét, és tudomást szerzünk egy másik hűtlenségről is. A történet folyamatában sodródik az olvasó anélkül, hogy az alaphelyzetről tudna valamit. Már ekkor jelentkezik a gazdag szimbólumvilágból a harangszó, a hideg kő, mindezek mint a szereplők érzetei. Ez jelzésértékű, hiszen a kietlen terep a szerző gondolataiban jelenik meg. Ez a narrátori szerep felnagyítása: „Az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze” - mindez Futaki gondolataiban jelentkezik. Az élet-halál kérdését, majd a tébolyt elemzi. Látta magát halottan, megjelenik a menekülés gondolata. „Nem maradhatok itt.”Majd a 17. oldalon szintén a szereplői gondolatkörből értesülünk a telep helyzetéről. A telepet feloszlatták és néhány család itt maradt. Mindez azonban újra csak sejtetés. Miért oszlatták fel? A doktor és az iskolaigazgató miért vesztette el állását? Végül is miért sodródtak ezek az emberek ilyen helyzetbe? Az olvasó egy kommunikációs csapdába esik, elfogadja, hogy a közbeékelődések során magában alkossa meg a képet a telep múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Zsadányi Edit szerint „A kommunikációs zavar a mű beszédhelyzetének alapelemévé válik.” Futaki szomorúsága összefonódik a lélekharanggal. Ez a harangszó többféle helyzetben is megjelenik. Irimiás hangja az ivóban: „Felvert harangként hangzik.” A mű végén a doktor is hallja, hiszi, ez az „ég zengő harangszava.” Holott a Hochmeis küllőn álló kápolna hangja. A doktor a remény hangjait véli hallani. Elindul megkeresni. Az egész műre jellemző ez a menetelés. Mégis megtalálja a hangot, hogy írjon- ez a Sátántangó, a jövőt kereső emberek története.
Bodor Ádám Sinistra körzet című írásában szintén átlépi az epika műfajának határait. „A regény és a novellafüzér keresztezéséből született írás műfaji besorolásának kérdése máig tartó vitákat gerjesztett kritikusi körökben.” Műfaja ma is tisztázatlan, az alkotó egy regény fejezeteiként nevezi meg.Legeza Ilona szerint „Az elbeszélésnyi fejezeteket az alakok ismétlődése, a motívumok egymásra utalása és az elbeszélő főhős azonossága köti össze – a regény kitöltetlen részeit az olvasó szabad mozaikjátékkal konstruálhatja meg.” Az idősíkok, az időbeliség és a játszódó történet homályos, titokzatos, sejtető. A mű Borkan ezredes és a Vörös Kakas kapcsolatával kezdődik, minden előzmény nélkül, „in medias res” kezdéssel, ahogy arra Zsadányi Edit is rávilágít. A következő fejezetben az ezredes halálhírével ismerkedik meg az olvasó, és ekkor már Andrei szemszögéből követi az eseményeket. Ebből kifolyólag az idősík váltással párhuzamosan megtörténik egy szemszögváltás is, amelyet viszont szintén homály fed. Ezen írói eszköz miatt az olvasónak résen kell lennie az események feldolgozásában és megértésében. Az a titokzatosság, ami a Vörös Kakas karakterét jellemzi, gyakorlatilag Bodor Ádám tudatvilágának kifejezése. Az E/3-ból E/1-be való nézőpontváltozás fontos szerepet játszik a természet és a körzetben élő emberek és teremtmények bemutatásában és leírásában. A novellafüzér szereplői nem egyének, hanem egyedek, hiszen csupán csak élnek még inkább csupán túlélnek, de nem éreznek és nem is gondolkodnak. Bodor Ádám nem véletlenül ruházta Andreirea vezérfonalat, hiszen ő az egyetlen karakter aki kutat, cselekszik, célja van, és ami a legfontosabb, kitörni vágyik. Az egész mű során fogadott fiának, Béla Bundasiannak a hollétét kutatja.
A művek szociológiai és történelmi háttere egy rejtett társadalomábrázolás a szereplők tudatvilágából fakadóan. A hősök valamint a jó és a rossz karakterek hiányát az írók a megfosztott állapotban tengődő egyedek megformálásával és bemutatásával helyettesítik. Krasznahorkai regényében a régi teleplakók és az itt maradtak összehasonlítása egy éles vonal a cselekvő ember és a tengődő ember között. Futaki még emlékszik a tervezgető, költözködő emberekre, ám ő a szétrohadt telepen maradt remény és kilátás nélkül. Ugyanakkor mindezt magában tartja, hisz a többi telepen maradt ember között nincs kivel megbeszélnie ezt, hiszen mindenkiből ösztönlény lett érzelmek és elvárások nélkül. A fejlett artikuláció mint fogalom nem ismert a lakók között, hiszen verbális interakciójuk csupán káromkodás, szitkozódás és suttogás. Az ebben a szakaszban említett szürke életmód, továbbá az emberi kapcsolatok és a hősiesség hiánya mind egy fejlett, összetett társadalomkritika részei. Fontos megemlíteni, hogy a könyv a kommunizmus alatt jelent meg és Krasznahorkai a korszak sötétjéből, ridegségéből merített és bújtatta kritikáját irodalmi lepelbe. Bodor Ádám elsősorban az erdélyi élményekből merített társadalomszemléletéhez. Ahogy egyik riportjában említi: „az érzékenységeim, úgy látszik, erre a kelet-európai élményre vannak kihegyezve.” A Sinistrakörzet legfontosabb metaforája a határ- „a határ-lét.” Ez a lét és a nem lét problémájával egészül ki, hiszen az egyedek egy ember alatti létmódban élik és próbálják túlélni az elszigetelt világ adta lehetőségeket. Andrei Bodor személye, szenvtelen közlésmódja olyan helyzetet tár fel, ami a mai ember számára elviselhetetlen. Meghatározó az, ahogy Dobrinba érkezik, azonnal kiszolgáltatottá válik: mindenét elveszik, egy kunyhóba száműzik és folyamatosan felügyelik. Étele „néhány darab dermedt főtt krumpli, hagyma, maréknyi aszalt szilva, pár szem mogyoró” A szinte már bódító kábítószerként ható denaturált szesz elterjedt ital a körzetben. Az ital fogyasztása egyfajta rituálét is magában hordoz: „a szeszt szenen kell átszűrni valamilyen más edénybe. Ha nincs kéznél faszén, megteszi a közönséges tapló vagy az áfonya.” „Kezdetben hányni fogsz tőle, de aztán megszokod” mondja NikiforTescovina Andreinek majd „máris töltögetni kezdte az italt a szénre”. Az ember és természet kapcsolatában az állatok és növények magasabb rendűek, mert az emberek egy emberi létmód alatti létben élnek. A ló elkerüli a helyet ahol embereket égettek, a medve válogat az ételek közt, és a hegygerincek és az erdő csodája, színei, illatai magasságokba emelik az olvasót. A műben ez az egyetlen szépség, gyönyörűség.
A „kirekesztettek” történetét vizsgálva a kocsmai jelenet a legszámottevőbb Krasznahorkai művében. Eddig a cselekmény el sem kezdődött, csak utalás és sejtetés történik az elkövetkezőkre. A vég nélküli menetelés első állomása a kocsma. A szereplők; Futaki, a Doktor, Kráner és Kránerné, Halics és Halicsné, Schmidt és Schmidtné, várakozva, valamint remélve érkeznek ide. A tanyás és a kocsmáros kívülálló, nem a nyomor alávetettjei (a csapdát ők elkerülik). A helyiség a pókok szőtte és uralta környezet, az író szimbólumrendszerének fő motívuma. A bögölyök „húzták kusza nyolcasaikat”, amelyek miként a pókhálók a feledést, a hurkolt csapdát teremtik újra és újra. Ez a természet munkája, de nem a vitalitást, hanem a „morbiditást” jelenítik meg. Ennek tudható be a jövőtől való örökös rettegés, hogy a félelem a lételem, s hogy a várakozásból a messianizmus közege lesz. Az író ezt mélyen elutasítja és ez a mű végső tanulsága is, hiszen az a csapdahelyzet, melyben az író elutasítja a megváltást. „… egyértelmű a nihilizmus jelenléte is ebben a világban.” Ezeknek a szereplőknek nagyon is megvan a véleményük a körülöttük lévő világról, társaikról, önmagukról. Lesújtó a ráébredés, egyenesen menekülés. Menekülés az italba, káromkodásba… „A fene essen belétek- mondja Kerekes- mintha a sarokból előmászó svábbogarak okoznák a bajt.” „Mákfejű”-mondja a kocsmárosnak. A kocsmáros csak a hasznot lesi, néha a raktárba menekül a dühödt vendégek elől, ott viszont a pókhálók izgatják, amik kiirthatatlanok. A társaság elázott, elaludt. A narrátori hang a szagokra hívja fel a figyelmet… A penész, izzadság és fanyar kölni taszító légköre valami kitörésre invitál. Kránerné ugrik, zenét követel, erre a kocsmáros behozza a harmonikát. „Egy tangót”- kérik. A tánc, ami körbejár, nincs kilépés, bódít, mindent feledtet, tébolyít. Ez „sátáni”, hisz bűnre csábít… járjuk mindaddig, amíg kijózanodunk. Ez a csapda egyik eleme, hisz a kitaszítottaknak kell a delírium. Itt a mű kulcsa, hiszen Krasznahorkai a 80-as évek Európájában az alullévők számára nem talál kiutat. „Az azonban biztos, hogy az értékcsökkenés, az értékek elértéktelenítése, s erre való reflektálás csekély volta, egy ilyen közeg és léthelyzet megteremtődését indukálja.” Bodor Ádám Sinistra körzetében ezt az apokaliptikus hangulatot Béla Bundasian és ConnieIllafeld kapcsolata szimbolizálja. A menekülő Béla lemarad a vonatról és ezután találkozik a nővel. Ez a véletlen, végzetszerű találkozás szolgál alapul szerelmük kialakulásához. Fülledt, szerelmi idillt tapasztal az olvasó, ami túlmutat a józan észen, ám mégis a boldogság keresése végett történik. Kettőjük kapcsolata, boldogsága, öröme egyben a pusztulásukat is jelzi. Sorsuk végzetes, a nőt bolondok házába viszik, a férfi pedig bujdosik. Bodor Ádám határmetaforája itt jelentkezik újból, ugyanis Connie Illafeld a Punte Sinistrafelső végén lakik- ez a határ. Ez egyben az élet határát is jelzi. „A lét, nemlét határosság átszövi az egész művét”. Connie és Béla végzete riasztó, a teljes pusztulást szimbolizálja. Connieszinte múmiává válik az elmegyógyintézetben, Béla pedig nem hisz saját ártatlanságában és bűntudata az öngyilkosságba taszítja. Bundasian felgyújtja magát „Még a körme is izzott, szikrát vetett az orra hegye, a füle, zsebei kiszakadtak, s amerre a rengeteg aprópénz szertegurult, a perzselt fű és az avar füstölögni kezdett.” A férfi, mint kívülálló, nem bírja elfogadni a helyzetét és riasztó lépése szinte már mártírhalálként hat. Saját élete kioltása, szimbolikus máglyahalál által, tiltakozás az embertelen lét ellen. Béla az embere társadalomból ment Sinistra körzetbe, és ezzel a tettével megkülönbözteti magát az embertelenséget eltűrő lakók közül.
A civilizáció alatt élőknél szétfoszlottak a családi kapcsolatok is. A Horgas család szétesése és tragédiája szinte motivációs példa. A társadalmi erkölcs itt nem ismeretes. A Horgas lányok prostitúciója, a fiúk csavargása, lopása, valamint Estike halálának sugalmazása itt nem számít bűnnek. Estike egy félkegyelmű kislány, a legkifosztottabb, felismeri helyzete kilátástalanságát – hiszen szeretetre vágyik – „az angyalokhoz menekül.” Öngyilkos lesz, ezáltal ő hozza meg a legnagyobb áldozatot. A boldogságot, a megváltást keresi, nem pedig a halált, ám bátran vállalja azt, hogy eljusson a kiteljesedésig, bármi áron. Szellemi visszamaradottsága végett azonban nincs tisztában tettének következményével és nyugodtan lép át a halálba. „Tudta jól, hogy angyalai már elindultak érte.” Mártír lett, de menekülése indítja el a telep lakóit is útjukra, ami szintén nem vezet sehová. Ugyanakkor halála nagyon jól jön Irimiásnak, aki megejti, csapdába csalja a telep lakóit, mikor a húsvéti bárány áldozatához hasonlítja Estike halálát. A megváltás, áldozat, feltámadás, Irimiáscsalását segíti mint próféciai demagógia. Irimiás személye a diktatúrának azt a hálózatát jelképezi, amelyik parancsra ugyan, de részt vesz a rendszer besúgóinak, megfigyelőinek, kémeinek abban a munkájában, aminek áldozata az egész társadalmi valóság. Irimiás alakja annak az ügynökrendszernek része, amely az egész társadalmat átfogja. A hivatalban, ahogy az ember egyre feljebb halad, minél magasabbra ér, annál nagyobb befolyással bíró hivatalnokok irodájában találja magát. A dolgozók savanyú képpel, de teljesítik feladatukat. „Úgyis beszarik az egész” mondja egy tiszt. „Mit képzeltek szarháziak? Velem mertek packázni?” „Aztán meg engem vonnak felelősségre”. A durva obszcenitás is fojtogató légkört teremt, és az olvasó szinte együtt lélegzik Irimiással és Petrinával. A hivatal a hierarchikus rendszer szimbóluma, és ugyan azt mondják mind: a békét akarják fenntartani, s csupán monotonon, néha idegesen teljesítik a felsőbb vezetők által kiosztott parancsot.
Az épületben is jelen van a művet átfogó pusztulás szimbóluma. „ Mocsárszag van.” „Rohad itt minden.” Hasonló környezet és alaphelyzet jelentkezik Bodor Ádám Sinistrakörzetében. Andrei már a mű elején egy olyan határ menti helyre érkezik ami „egy szögesdrót akadályokkal szabdalt, hegyes, erdős, kelet-európai végvidéken, látszólag szabadon, valójában teljesen ellenőrizve, a rabság irracionális, de nagyon is létező szabályai szerint élnek az emberek”. Dobrinban „ahol a hegyi vadászok parancsnoksága székel, laktanyával, börtönnel felszerelve, s ahol a teljhatalmú ezredes-parancsnok munkáját egy csapatnyi »alig titkos«” nyomozó szolgálja” írja Legeza Ilona. Andrei, ahogy a körzetbe ér, megfosztják minden iratától és a kialakult hálózat kiterjedtsége miatt, már tudnak érkezéséről. A Sinistra körzetben dolgoznak az úgynevezett szürke gúnárok is, akik szinte gépiesen, feltétel nélkül végrehajtanak minden felsőbb utasítást. Andreifolyamatos megfigyelés alatt, meghúzódva él napokon át, miután elkezd dolgozni és állásait úgy váltogatja, ahogy a körzetben élők meghalnak. A fényképész halála után az ő helyét veszi át. Coca Mavrodin parancsára Andrei szeretőt kap, akit férje Cocának engedelmeskedve ad át Andreinek. A nő ugyan vissza-visszaszökik férjéhez, a kapcsolatokból hiányoznak az érzelmek, a ridegség uralja őket az egész mű folyamán. Mindkét író tudatosan értelmezi a diktatórikus rendszert és homályosan ugyan, de kritizálja azt.
A nyelvi közeg, a megformáltság kiemelkedő szerepet kap mindkét műben, sőt sok helyen elsőrendűvé válik. A Sátántangóban a természetleírás metaforikus szerepet tölt be a társadalom- és a kontextusábrázolásban. „Csatornabűz keveredik… elhagyott madárfészkeket rángat a szél.” „… kopár tölgyfák, félbetört, száraz virágok, kiégett gyep simulnak alázatosan a viharba.” A Sinistra körzetben még jelentősebb relevanciát nyer a természet, ám itt is egy groteszk ábrázolást tapasztalhat az olvasó, azonban a műben a természetet, mint egyfajta fenséget is ábrázol Bodor. „… s miközben magába szívta a rezervátum bódító csendjét, a völgyek mélyéről áradó patakzúgást…” A mű 10. fejezetében az öreg erdőkerülőkre rágyújtották a házukat és mikor a gúnárok és Andrei odaértek „a szél érintésétől bársonyosan hamu és korom hullámzott… A havon mindenfelé eldobált benzines-,olajoskannák hevertek. A fölkavart koromtól prüsszögni kezdett egyik-másik ló.” Itt újra megjelenik az állatok és emberek szembeállítása, ugyanis amíg a lovak vonakodnak a szinte már sírbolt jellegű környezettől, addig a gúnárok, Coca Mavrodin, Géza Hutira és Andrei leülnek enni a romok és emberi maradványok között. A művészi ellentétek kiemelik azt a közölnivalót, amit az olvasó a ki nem mondott dolgok mögött húzódó súlyos társadalmi problémákkal és kritikákkal kapcsolatban értelmezhet. Bodor egy groteszk, felfoghatatlan, szinte már emberen túli világ képeit mutatja a természetleírások eszközével. Krasznahorkai művében is így épül le az „emberléptékű világ”. A doktor írásaiban láthatjuk, hogy a környezet a lelki folyamatokat is jelképezi- a környezet degradációja a lelki folyamatok szürkülését tükrözi. Minden pusztulóban van, hiszen „Az utolsó háborúban elpusztult, és azóta, az élet semmi jelét nem mutató építményben van a harang.” A harang többször visszatérő szimbólum: jelentkezik Futakinál és doktornál is. Megjegyzendő, hogy az előbb említett két személy a telep két legértelmesebb embereként értelmezhető, éppen ezért ők veszik észre a lelki folyamatok és a külső pusztulás jelzőhangját és összefüggését. A visszatérő harangszimbólum riaszt, és a végre figyelmeztet. A természet ábrázolása szinte öncélúvá válik, de nem a fenség, a bölcsesség szellemében, hanem a pusztulás és a leépülés képét mutatja. Ez a folyamatos „átlépés” a marginalitásstíluseszközével szólaltatható meg. Itt a történetmondó kiesik szerepéből és a részleteket felnagyítja, jelentéktelen dolgok leírásának több oldalt szentel. Estike, a szellemileg visszamaradott kislány környezetét részletesen mutatja be a lány lelkivilágán át – a kacatokat, a macskát, a padlásteret. Itt kiesik a történetmondó szerepéből, és ez egyfajta sajátossága az írónak. Ez egy olyan tudatosság, amelyik azt mutatja, hogy az író nagyon érzékeny a kitaszítottak és a visszamaradottak világának bemutatása iránt. Ugyanez a marginalitás figyelhető meg a Sátántangó kocsmájának a bemutatásában. A cselekvés híján maradt emberek világának ábrázolása szinte térképszerű, melyben Krasznahorkai szinte már lényegtelen leírásokat alkalmaz. A kocsmában a raktár, a pókok és svábbogarak világa mind ezt az eszközt szolgálja. A szagok szerepe megnő, szinte groteszk hangulatot teremtenek; ez mind azt mutatja, hogy „a civilizáció teréből átléptünk a természet rendjébe.”Bodor Ádám azt mondja, hogy ábrázolás-világában nagy szerepet játszanak a romániai diktatúra világában töltött évek és a börtönélmény, amit elszenvedett. Ahogy egyik riportjában olvasható: „munkásságodban Erdély meghatározó szerepe nyilvánvaló, beszéltél is már többször róla… az ott szerzett társadalmi, politikai tapasztalat”. A Sinistra körzetben a marginalitás abban nyilvánul meg, hogy Bodor nagyobb szerepet tulajdonít a természetnek, mint az embereknek. Jelentéktelen dolgok leírása is vissza- visszatérő eszköz a művében. Például a Punte Sinistra állomás és környékének szinte öncélú bemutatása, a házak belső sivárságának érzékeltetése „a falakból, a parasztosan ácsolt bútorokból, a szőttesekből és párnákból hívogató tésztaillat áradt.” Az erdőbéli utak, a növények részletes, térképszerű bemutatása Bodornál kiemelt szerepet játszik.
A kortárs irodalomra jellemző posztmodern törekvések egyértelműen nyomon követhetők Krasznahorkai László Sátántangójában és Bodor Ádám Sinistra körzetében is. „A posztmodern nem fogadja el a modern kornak azt az eszméjét, hogy az emberi értelem, az állandóan előre haladó tudományok és a technika lenne a megváltás felé vezető út. Azok felsőbbrendűségét, önálló képességét az emberiség, a társadalom felemelésére kétségbe vonja.” A Sátántangóban a nyelvezeten át a szerkesztésmódon keresztül a szimbólumrendszerig egy szembefordulást láthatunk a hagyományos epikai elbeszélésmóddal. Krasznahorkai egész művében vissza-visszatér a lét egy olyan értelmezésmódjához, hogy összehasonlítja a természetbeli és a társadalombeli embert. Rávilágít arra, hogy míg a természet képes a megújulásra, addig az ember nem. A szembenállás és hitetlenség fontos szerepet kap, és a jövőbeli jobb élet egy elérhetetlen állapot a Sátántangóban, ahova az emberek nem juthatnak el, hanem továbbra is maradnak abban a vegetációs létben, amit az író bemutat az olvasó számára. A nyelvi eszközök világosan tükrözik a posztmodern stílust- az értelem megszakad amiatt a mondatszerkesztés miatt, ami megkérdőjelezi az olvasó számára a mű értelmezését és hiányzik belőle az az erő ami előbbre viszi a karaktereket. A keretes szerkesztés is posztmodern motívum, amit a műben a doktor által készített feljegyzésekből ismerhetünk. Bodor Ádám Sinistra körzet című regényében hasonló mértékben vannak jelen a posztmodern stílusjegyek. Az irracionalitás mellett sokat merít a székely népköltészetből és ennek elegyéből alakítja ki a mű szerkezetét és kontextusát. A jövőtlenség és a mindennel szembenállás jelentkezik a posztmodern művészeti ágakban és ezek a jelenségek egyértelműen felfedezhetők a Sinistra körzetben. Egy „lepusztult, világvégi hangulatú környezetet” állít műve előterébe. Ez az úgynevezett „újkatasztrofizmus.” A körzetben, ebben az értelem nélküli közegben, sem gondolkodó, sem alkotó emberek nincsenek jelen, éppen ezért emeli ki Coca Mavrodin Andrei-t. A tájat vadászházak, útkaparóházak egyvelege jellemzi és minden felett ott lebeg egy megfoghatatlan erő és veszély. A műben vissza visszatérő tunguznátha csupán egy képzeletbeli félelem az előbb említett erőtől. A paranoid természetet, az ész nélküli cselekedetek világát mutatja be a mű. Andrei kitartóan üldözi Áront, aki a pusztulása felé rohan, el a körzetből, be a barlangba. Vesztét egy utolsó kapaszkodási szál nyújtja az inkább függősége, mint élvezete felé: pipára gyújt, ezért felismerik, majd végül befalazzák. Bizonyos morbid jelenségek sem idegenek a műtől: Géza Hutira füle letörik, majd elfogyasztják az állatok.
Krasznahorkai László 1985-ben megjelent Sátántangó című regényét igen kedvező kritika fogadta. A magyar kritikusok, mint Balassa Péter és Radnóti Sándor, korszakalkotó jelentőségűnek tartják és a magyar irodalomban egy új elbeszélői hang kibontakozását látják benne. Szirák Péter szerint a szembeállítások nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a párhuzamok. Az értelmezéseket a következőkben foglalnám össze; egyértelműen a kelet-európai változások kulcsregényének tartják, egyértelműen megállapítják, hogy nem kapcsolódik a politikai változásokhoz, s csak áttételesen értelmezi a szabadság kérdését. Martin Halter a szerkezet táncrendjét emeli ki: „olyan csárdás ez - írja- melynek lépésrendjéből nincs menekülés.” Peter Brooks a narratíva előrehaladó dinamizmusát emeli ki, s megállapítja „a mű a halandóság diskurzusának logikáját követi.” Hárs Endre viszont ellentétes kritikát fogalmaz meg, úgy látja, hogy „az egymás mellé helyeződő körök lehetőséget adnak a kilátástalanság jelentésének átcsapására és a remény perspektíva megnyílására.” Az ütköző kritikák ellenére egyértelmű a monologikus beszédforma válsága. Bodor Ádám 1992-ben megjelent Sinistra körzet című művét meglehetősen kedvező kritika fogadta. Sokan a férfi fő műveként tartják számon, ami az igazi áttörést jelentette számára. Korabeli kritikusok úgy vélik, hogy Bodor az erdélyi irodalombéli tapasztalataival gazdagítja a magyar irodalmat. A szerző a művével kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Hogymégis hol van valójában Sinistra? Azt hiszem mindjárt itt, a város határában, vagy még közelebb: bennünk, együtt minden fenyegetésével.” A Magvető kiadó 2007-ben a következőket írta a művel kapcsolatban: „Bodor Ádám mítoszt teremtett, csodás elemek nélkül… Tényregény. Egy örökre befejezetlen, zárt világ.”
Olvasóként, Hárs Endre megállapítására kerestem bizonyítékot, Krasznahorkai Sátántangójában. Az orvos folyamatosan vár, sejtet, jegyzetel. Az alföldi-magyar földtörténeti régió süllyedésével kapcsolatban lefolytatott eszmefuttatása gondolatokat ébreszt. Nyelvezete azonban végig pesszimista. „szívós, emésztő pusztulás.” Ezt erősíti az író tudatkövető írástechnikájával, amelyikben az emberi arcokat is tájakká változtatja. Az ember visszakerül a földbe: „Mi ez a szag? Ez a föld.” Önkéntelenül adódik a kérdés az olvasó számára, hogy a magyar falusi paraszti világ sorsa hová vezet? Ebben a keresésben kulcsszereplő a doktor mellett Estike és Irimiás. Estike, halálában találja meg a megváltást, hiszen angyalok viszik az égbe és ez úgy jelentkezik, hogy a három szereplő víziókat lát. Irimiás, Petrina és Horgos Sanyi, a „bűnös hármas” számára büntetésként szolgálnak a dermesztő hallucinációk. A „mindentudó” Irimiás részére ez a látomás egy olyan megértést hordoz, amelyik Krasznahorkaikutatásának is egy végeredménye. „Megértettem, hogy köztem és egy bogár között- semmiféle különbség nincsen.” „Minden üresen és értelmetlenül működik, a függés s egy időtlen, vad lengés kényszerében és csupán képzeletünk, s nem érzékeink örökös kudarca kísért meg minket, szüntelen a hittel, hogy föl tudjuk tornázni magunkat a nyomorúság odvaiból. Nincs menekvés.” Az író a doktor elmélkedésével zárja a művet. Ám valódi lezárás, végkifejlet, konklúzió nincs a műben. A doktorban a mű legvégén is felsejlik a menekülés gondolata „Végtére is döntenem kéne már. Nem maradhatok itt”. Ám „visszabújt a meleg paplan alá… - nem mozdult semmi, mint ahogy ő sem.” Hárs Endre reményperspektívája azonban relevanciát nyer, ugyanis a doktor körül „hallgató tárgyak között egyszer csak elkezdődött valami ideges párbeszéd.”Bodor Ádám Sinistra körzetében azonban egyértelműen megjelenik a reménymotívum. A körzetparancsnokok halála (Coca Mavrodin) a diktatúra gyengülését, pusztulását is szimbolizálja. Végül amikor Andrei „évekkel később, újra megfordult Dobrinban” már, mint szabad ember tért vissza és utána ment Görögország felé, ami mint egyfajta napfényes megváltás jelenik meg a Sinistra körzet környezetében lefolyó élethez képest.
Krasznahorkai László Sátántangó és Bodor Ádám Sinistra körzet című regénye stílusalkotó jelentőségű művek. A magyar iodalom egy új szintre lépett a művek megjelenésével. Kritikai fogadtatásuk rendkívül pozitív visszhangot ütött meg mind országszerte, mind pedig nemzetközi szinten. A két mű szakított a hagyományos irodalmi és stílusbeli elemekkel. Bodor Ádám a Sinistrakörzettel kapcsolatban megfogalmazott gondolata „egyetlen központi ügy köré bonyolódó cselekmény”-ről összefoglalja mind az ő mind pedig Krasznahorkai művének világ és társadalomkritikáját. A diktatórikus rendszer által irányított világok környezetének leírása központi témája a két műnek. Az olvasók véleményformálása nem szempont egyik írónál sem, a bújtatott gondolatok végett azonban kijelenthető, hogy a közép- és kelet-európai világ 1980-as and 1990-es évekbeli helyzetéből merítenek. Nehézséget okoz a lassú cselekményszál és a nehezen követhető idővezetés, de mindez része annak az újszerű és egyedi irodalmi technikának, amit mind Krasznahorkai, mind pedig Bodor képvisel. A csapda az olvasót is érinti, ahogy azt Zsadányi Edit is megfogalmazta, ugyanis a biztos értékítélet-hozatal nem lehetséges azokban a mélységekben ahova az olvasó kerül a regények olvasása közben. Egyfajta aggodalmat okoz a két mű befogadójának, aggodalmat a két regényben bemutatott társadalom iránt, ami a kelet-európai világ, irodalmi reprezentációja. az embereket abból a keserű és bódító élethelyzetből, amiben élnek.
Babiczky, Tibor. "Mechanikus Mitológia." Www.magyarnarancs.hu. Magyar Narancs, 22 Nov. 2007. Web. Oct. 2014.
Balassa, Péter. A Csapda Koreográfiája. N.p.: Széphalom Könyvműhely, 2002. 34-45. Www.pim.hu. Web. Oct. 2014.
"Bevezetés: A Posztmodernről a Modern Korszakon Belül és Túl."Www.terrastudio.hu. N.p., n.d. Web. Nov. 2014.
"Bodor Ádám: A Sinistra-körzet." Www.erettsegi.com. N.p., 29 Sept. 2012. Web. Oct. 2014
Bodor, Ádám. "Sinistra és Verhovina Bennünk Van Beszélgetés Bodor Ádámmal." Interview by Tibor Elek. Www.barkaonline.hu. Bárka Magazin Online, 18 Dec. 2012. Web. Oct. 2014. <http://www.barkaonline.hu/beszelgetesek/3128-beszelgetes-bodor-adammal>.
Bodor, Ádám. Sinistra Körzet. Budapest: Magvető Könyvkiadó, n.d. Print.
Boros, Enikő. "A Sinistra Körzet Motívumhálója." Www.epa.oszk.hu. N.p., May 2003. Web. Oct. 2014.
Krasznahorkai, László. Sátántangó. 8140 ed. Vol. 5. Budapest: Magvető, 2009. Print.
Legeza, Ilona. "Legeza Ilona Könyvismertetője Bodor Ádám Sinistra Körzet."Legeza Ilona Könyvismertetője Bodor Ádám Sinistra Körzet. N.p.: n.p., n.d. N. pag. Legeza Ilona Könyvismertetője Bodor Ádám Sinistra Körzet. Www.oszk.hu. Web. Oct. 2014.
N.p.: Széphalom Könyvműhely, 2002. N. pag. A Megváltás Felé- Egy Beszéd Territóriuma. Bárka Magazin Online. Web.
Scheibner, Tamás. "Bodor Ádám életrajza." Www.pim.hu. N.p., n.d. Web. Oct. 201
Szirák, Péter. Látja Az Egész Nincsen Krasznahorkai László Prózájáról. N.p.: Széphalom Könyvműhely, 2002. 128-35. Web. Oct. 2014.
Zsadányi, Edit. A Másik Hangja- Krasznahorkai László: Sátántangó. Diss. N.d. N.p.: n.p., 1999. Www.epa.oszk.hu. Web. Nov. 2014.
Zsadányi, Edit. Krasznahorkai László. 1st ed. Pozsony: Kaligram Könyvkiadó, 1999. Print.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése